Hogy miért hívom lelki segítségnek?
Mert meggyőződésem, hogy mindenki csak saját problémáját tudja
megoldani, de nagyban hozzájárulhatok azzal, hogy segítek feltárni neki
a probléma gyökerét.Segíteni tudok abban, hogy megtalálja önmagát, hogy
rátaláljon saját útjára.
S mindezt mivel? A kineziológia módszereivel, melyet gyengéd oldásnak
nevezünk.
Mi is a kineziológia?
Ha egyszerúen, de hivatalosan akarnám megfogalmazni, azt mondanám:
fiziológiai, és neurológiai blokkok keresése, majd oldása
izomtesztek segítségével.
Tehát minden, ami történik velünk, akár beütjük a könyökünket, akár
elveszítünk valakit, az blokkot hoz létre testünkben, és pszichénkben.
Ezt a blokkot izmaink segítségével fel tudjuk térképezni, és aztán fel
tudjuk oldani.
A lényege a módszernek az, hogy egyensúlyba hozzuk, úgymond integráljuk
a két agyféltekét.
Tudjuk, hogy bal, és jobb agyféltekénk teljesen más területekért
felelős .
A bal, a racionális, logikus, számolós, írásos, részletező, és még
sorolhatnám, hogy milyen "korlátozó" dolgokért felelős.
A jobb a kreatív, az intuitív,érzelmi, szimbolikus, tehát az álmodozó
agyféltekénk, amit a bal folyamatosan kordában tart:-)
Na a kineziológiai oldás során amellett, hogy megkeressük a probléma
gyökerét, úgymond összekapcsoljuk, egyensúlyba hozzuk a két
agyfelünket, és segítünk nekik, hogy együtt tudjanak dolgozni.
E konzultáció során semmit sem én teszek, mindent Te teszel kedves
Barátom. Én csak kérdéseket teszek fel,- melyekre izmaid választ adnak
nekem,- s vezetlek végig e csodás kaland során.
Te leszel az, aki felismeri magát problémáiban, aki meggyógyítja magát,
nem én:-))
Én csak segítek tükröt tartani.
Már jómagam is túl vagyok számos oldáson, és mondhatom, hogy csodákra
képes. Persze, ha túl mélyen vannak a blokkok, vagy nehezen akarod
felszínre engedni, lehet, hogy egy alkalom nem elég.Hiszen egy
problémával kapcsolatosan feljöhetnek más, jelen életedben azt hinnéd
semmi köze hozzá dolgok, amelyeket szintén oldani kell.
Egy alkalom általában másfél, két óra. Néha hatalmas röhögések, néha
pityergések is előfordulnak, de hidd el, nem is sejtenéd, hogy miket
hoz fel a mélyből :-), és milyen ok-okozati összefüggések vannak
életedben.
E csodás dolgot Takács Katától tanultam, aki egy fantasztikus, és
imádnivaló ember.Nagyon hálás vagyok érte, hogy beavatott egy más,
csodálatos világba. Ez a világ megmutatja, hogy hogyan tudsz gyógyítani
gyengéden rég beheggedt, és elfeledett sebeket, melyekről nem is
gondolod, hogy milyen hatással vannak jelenlegi életedre.
Ha szeretnél oldásra jönni , a kapcsolat fül alatt tudsz írni nekem,
szeretettel várlak .
Hemingway soraival búcsúznék:
" Talán semmi nics olyan szép a világon, mint találni egy embert,
akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízunk, akinek szép az arca,elűzi lelkünk bánatát,
akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogok
legyünk."
Ercsi:-)