Nőiség - Mitől vagyunk Nők?

Hogyan születhetett meg ez a  kifejezés? Miért mondhatják azt, hogy a női varázs?
Elgondolkodtatott engem is a téma. Aztán megszületett a fejemben a válasz, az én verziómban:-)
Egy nő megannyi feladatot lát el egyszerre, ezt azért mindannyian tudjuk. A mindennapi életet egy család mehezen oldaná meg nélküle, gondoljunk csak arra, amikor valamiért elválik egy férfi és nő útja egymástól. Ha még nem volt gyermek, akkor sok esetben a férfi, hogy ne sérüljön egója egyedül marad, nem költözik haza édesanyjához, de -a segítségét elfogadva- hazahordja szennyesét ( hiszen a mosógépet bekapcsolni sem nagyon tudja, mert a tiszta ruhák természetesen a szekrényben teremnek), és hétvégén jól feltankol kajával teli dobozokkal, hogy kibírja a következő hét végéig.
Tisztelet a kivételnek, hiszen teljesen természetes, hogy nem lehet mindenkire ráhúzni, tehát elnézést az általánosításért írásom többi részére is:-)
Amennyiben egy család bomlik fel, akkor mivel az esetek nagy részében a gyerek anyukával van, hétvégére hárul a nagy feladat: ellátni a gyermeket.Ilyenkor szintén vagy felpakol apuka, és irány a nagyszülők, vagy nagymama jön el hétvégére látogatóba. Számtalan hasonló esettel találkoztam már, sőt...
Tehát már ebből szituációból is gyors fejszámolást végezve kijön minimum három-négy dolog, amit apukának meg kell tanulnia ahhoz, hogy sikerüljön ellátnia gyermekét, vagy saját magát.
Na nézzük mik is ezek:

  A Nő megteremti a rendet, tisztaságot, figyel az otthon melegére. Szeretettel végzi otthoni teendőit, még akkor is, ha az sok fáradtsággal jár, mert tudja, hogy szerettei szeretik jól érezni magukat otthonukban.
Férjének jól esik az egész napi  munka után leülni, és megpihenni a kanapén, gyermekeinek pedig hancúrozni a családi körben.




Tanul a gyerekkel, mert miután az iskolából megjön, még csak ő van otthon, s valakinek segítenie kell megírni a házit, és ellenőrizni azt.                        

Vacsorát főz, hogy mindenki tápláló étellel legyen jóllakatva, meg egyébként is tudjuk, hogy anya főztje a világon a legfinomabb. Míg a vacsi készül, addig a gyerekek apával is játszhatnak egy kicsit, birkózhatnak egyet :-)A vacsora asztalnál aztán mindenki elmesélheti mi történt vele aznap, mitől volt jó kedve, és mi szomorította el. S anya bizony nagyon sokszor képes olyan tanácsokat adni, amire senki sem gondolt volna, hogy megoldás lehet.S hogyan csinálja, senki sem tudja, de vacsi után pillanatokon belül készen áll a következő feladatra: megfürdetni a gyerekeket, mesét mondani, majd lefektetni őket, mert apának még egy kicsit dolgoznia kell.

    A legközönségesebb pillanatból is képes csodát varázsolni, s elhozni a romantikát az egyszerűségbe: egy szál gyertyával, egy mosollyal, se egy finom tarkómasszázzsal már le is vette a férfit a lábáról, ki hálás az őt körülölelő finomságért és kedvességért. Mert nagyon fontos-s ezt egy nő jól tudja- ,hogy a férfi-nő kapcsolat a házasságon, családon belül is megmaradjon. A gyerekek elvonulása után már nincs helye anyának, és apának, csak a kedvesnek, az édesnek, a szerelemnek.


Mindenki tudja, hogy a mai világban ez egy idealizált családi kör, ám azt is tudjuk, hogy heti egy-két alkalommal csak akarat, és döntés kérdése, hogy megteremtjük-e. Hogy használjuk-e női varázsunkat ahhoz, hogy a boldog otthon megteremtődjön, s aztán meg is maradjon. Manapság a nők is dolgoznak, nem biztos, hogy minden este haza tud jönni időben, sőt..lehet, hogy így is nagyi, a napközi, vagy a bébiszitter segít be. De azért mégis azt mondom, hogy a nőiség varázsa ebből áll. Ha így állunk hozzá az életünkhöz, a férfi nagyon sokat fog segíteni. Mellénk áll, s már nem is kell mindezt egyedül megtennünk. S mi ez, ha nem varázslat? Akkor sor kerül-e arra, hogy a családot rendszeresen a nagyi lássa el? De ha ő is besegít, semmi baj, csak tudjuk, hogy mi vagyunk az otthon melege. Amiben a család többi tagja megfürdik. A nő egy angyal, ki nélkül az ünnep mit sem ér. S miért ne tehetnénk sűrűbbé az ünnepi pillanatokat?
                              

..állítólag a jó könyv megírja önmagát...

Hát nem is tudom.Hónapok óta van egy késztetésem arra, hogy írjak, de egyszerűen nem tudom hogyan. Arra gondoltam, megpróbálom, ezt az önmagától íródást:-)

Lássuk csak mi lesz belőle...

A nap, mint nap hozzám látogató , segítséget kérő emberek szinte mindig ugyanazt a problémát vetik fel.Nincs új a nap alatt, és a történelem is ismétli önmagát, tehát nem is tudom, hogy miért csodálkozom. Illetve nem is azon csodálkozom, hogy ugyanazon kérdések jönnek velem szembe, hanem azon, hogy az emberek mennyire hagyják magukat vezetni az éppen aktuális „hatalom” által.Értem itt akár a politikát, akár a vallást, akár csak bármi mást, melyet ők hatalomnak éreznek saját életükben.Régen rájöttem már, hogy az emberek bizonytalanságban tartása, és a „majd én megmondom neked mi a jó” mentalitás egyetlen dologra jó, és egyetlen célt jelöl: a bizonytalan emberek könnyű irányítását. Ezek a személyek nem lázadnak, nem akarnak öntörvényű tetteket végrehajtani, csak azt szeretnék, hogy valaki mondja meg nekik mit kell tenniük, vajon merre menjenek, és hogy jó lesz-e , és mikor, mitől lesz jó nekik.Az önjelölt prófétákkal teli van a padlás, mégis van tömeg, ki követi őket.Sokáig értetlenül, és tehetetlenül néztem e jelenségre. Ma már értem miért van ez, hogyan történik.A bizonytalan emberek önmagukat háttérbe szorítva, akár anyagilag is megnyomorítva bármennyit kifizetnek azért, hogy valaki megmondja nekik a tutit.Szinte hihetetlen, hogy szellemi lények, kiknek mondjuk magunkat, mennyire alárendeljük életünk irányítását másoknak. De kérdem én: hogy a fenébe mondhatná meg bárki is nekem, vagy Neked, kedves olvasó, hogy mi a jó? Van rá bármi jogosultsága? Benne él a lelkedben, a fejedben, gondolataidban, érzelmeidben? Tudja, hogy miért születtél ide, milyen feladatot vállaltál, mire kötöttél szerződést valamikor, valahol odafenn? Hogy miért jöttél ezekhez az emberekhez, mi közöd van ehhez a helyhez, és így tovább? Hát persze, hogy tudja! Mondja ő, és Te hiszel neki.Miért? Miért hiszel valakinek, ki nem a TE ÉLETEDET ÉLI? Honnan tudhat ő bármit is erről?

Talán „a senki sem lehet próféta a saját hazájában „ mondás alapján? Ha már nem tud a saját életében elmélyülni, fél a saját elméjében, gondolataiban, és érzelmeiben kutakodni, akkor majd máséban menni fog? Ugyan honnan veszed ezt? Ki mondta ezt Neked? Ha igazán befelé fordulsz, és felteszed ezen kérdéseket magadnak, ott legbelül mi a válasz? Elmennél egy olyan suszterhoz, aki nem tud felmutatni legalább egy pár cipőt, amit ő maga javított, vagy gyártott? Hogyan beszélhet neked valaki valami olyan dologról, amiben egyáltalán nem jártas? Fel nem foghatom, az emberi hiszékenység meddig képes elmenni. Hol a mi igazi önvalónk ezekben a helyzetekben? Kire hallgatunk valójában? Igen, én is sokszor estem, s néha még esem is ebbe a hibába, ezért érzek késztetést erről írni. Véleményt, tanácsot lehet, sőt érdemes is kérni, de olyan személytől, aki megtapasztalta azt, amiről beszél.Aki tudja mi van mögötte.Még akkor is, ha nem egy cipőben jártok, de az ő életében már megtörtént az, amiről beszél. És akkor is csak arról tud információt adni, amit ő látott, ő érzett, ő tapasztalt, s csakis az ő szűrőjén, látásmódján keresztül. Ezt ha ügyes vagy, és felkészült, tudod hasznosítani, és tovább tudod vinni a saját életedben.

Ezért úgy döntöttem, megírom a saját tapasztalataimat,a saját nézőpontomból azon kérdésekre válaszolva, melyeket naponta feltesznek nekem.

Szeretnélek megkérni valamire, amire megkérem a hozzám érkezőket is:

csak azt vidd magaddal, és tedd magadévá, mellyel kapcsolatosan jó érzéseid vannak. Az biztosan előre visz utadon.Amivel kapcsolatban a legkisebb ellenérzésed, vagy kételyed van, az nem a Tied! Az jelen pillanatban csak hátráltatni fog. Lehet, hogy két hét , vagy két év múlva a Tied lesz, de lehet, hogy sosem.Majd ha eljön az ideje, látni, tudni fogod. Ezért csak azzal foglakozz, mely a mostani jelenedben jó érzéssel tölt el! Kérlek :-)

Légy üdvözölve gondolataim világában...:-)

Ercsike:-)

..növekszik.
Ott benn, legmélyen.Érzem, amint csíráját nyújtogatja.Ahogyan belefonódik testembe a lelekm által teremtett kis mag. Szép lassan áthatja minden sejtemet. Befogadom. Bár különáll tőlem, egyedi, és szuverén, mégis én vagyok..
Az én kivetített alakom, mely igyekszik önállóságát megőrizve tudtomra hozni, hogy én vagyok.
Érzem, tudom, látom gondolatait,érzéseit.
Mintha valaki folyton a vállamon ülne, és tudósítana arról, mi zajlik Őbenne.
Mintha egy áradó folyó lennék, mely magába szívja, és szállítja az információt a megfelelő helyre.
Elmos minden oda nem illő szemetet,s letisztult hullámokat generálva ontja tudását.

Oly korban élek, amikor a külsőségek elnyomnak minden zenét, képet, érzetet mi belülről fakad, ha nem figyelsz.
De oly korban élek, ahol a belső hangok, képek mindennél fontosabbá váltak.
S Ő ott ül a vállamon, és tudósít.Szép lassan csatornává válok. Átengedem magamon üzeneteit, melyek tisztán jutnak felszínre a hullámok között.

 Egy vagyok..- Vele, s Mindennel. Már érzem hogy egy vagyok az univerzummal.
Akárcsak egy olvasztótégely, melybe minden belekerül.A különféle kiterjedések, gondolatok, észlelések, kivetülések garmadája kavarog, mint hatalmas vulkánnak a gyomra. Amikor eggyéválva, ötvözve az egymáshoz tartozó elemeket már túlcsordul, akkor öklendezni kezd. A felesleges gázok összeszedik, s tolják fölfelé az elaprózott, szétszórt elemeket. Marad a már színtiszta öntvény.
A Mag.
 Melyet most hagyok kibontakozni.Hagyom, hogy önálló életre keljen bennem. Kialakítva saját egyéniségét, melyet aztán kamatoztatva hatással lehet gazdaszervezetére.
Hiszen időtlen-idők óta, s örökkön-örökké élt, s él, mintha sosem halt, s született volna meg.
Tudathasadásos egy állapot ez. Mégis itt érzem, mélyen magamban, s bár tudom, egy test vagyunk, tudatunk különböző.

Én mennék, de Ő marasztal. Azt mondja:
- Ülj már le, még nincs itt az idő!
- De ...- mondanám én, mire
- Semmi de!..- határoz Ő.
S én csendben megadom magam.Mert sejtem, amit Ő már biztosan tud...

Indáival körbefonja, testem-lelkem tartja fogva.Először szabadulnék, de rájövök nem lehet.
Hiszen egy vagyok mindennel, Egy vagyok Vele.
Így inkább hallgatom énekét.Figyelek dallamára,nézem festményeit.
Mit üzen vajon, próbálom megfejteni..s engedem magamban lassan növekedni.
Élvezem játékát, csalafinta báját, ősi, réges-régi, hatalmas csodáját..
Mit magával hord bárki ezen a Földön, ki Nőnek született,s Nőként akar élni.
Elfogadom, befogadom magamba, s hagyom érvényesülni....

Az előző írásomban azt fejtegettem, hogy milyen fontos kifejezni hozzátartozóink felé szeretetünket.
Az jutott eszembe, hogy most leírom, hogy én milyen módokon szoktam ezt kifejezésre juttatni.
Teljesen természetesen személyfüggő a módja, hiszen anyukámnak nem biztos, hogy szerelmes levelet fogok írni, de valójában mégsem különbözik egyik a másiktól:-)

A legelső, aki eszembe jut, természetesen Kedvesem.
Nagyban függ az ő állapotától az, hogyan hozom tudtára amit szeretnék.Bármilyen furcsán is hangzik ez tőlem,(annak,ki csak felületesen ismeri) ő nem a szavak embere:-) Legalábbis nem a hangosan kimondottaké:-)
Éppen ezért használom irányába az írást, a hangfelvételt, és az apró figyelmességeket.
Van, hogy csak egy pici csokidarabot, vagy a kedvenc mákos rétesét teszem elé az asztalra, esetleg a kedvenc kajáját főzöm vacsira.
Írok neki egy szép levelet, verset, amelyet belecsempészek az éppen olvasott könyvébe, vagy egy apró cetlit a pénztárcájába.
Vagy hangüzenetet küldök, amiben biztosítom arról, hogy szeretek vele lenni.
A lényeg, hogy akkor, és olyan formában adom tudtára, amikor, és amit biztosan megért.

Anyukám viszont, aki éppen a szavak embere, jobban veszi az adást élőben.Tehát neki például anyák napján a telefonba egy általam írt újabb és újabb vers hangzik el évek óta.De az én szülinapomon is amikor felhív, felköszöntöm Őt.Illetve amilyen sokszor csak tudom,elmondom, hogy szeretem.

Angyalkáink is nagyon különbözőek.Az egyiknek az érintés a szeretetnyelve, a másiknak a beszéd inkább.
Tehát egyiket sokkal többet ölelgetem, a másikkal viszont sokkal többet tudatom szintén szavakba öntve, hogy milyen fontos nekem.Persze Ők nagyon is érzékenyek ezekre a dolgokra, ezért van, hogy amikor úgykívánják, bizony a bújóssal is meg kell beszélni, és a másik tündért is meg kell ölelgetni.Vele ilyenkor az is előfordul, hogy belekucorodik az ölembe, és akár több mint egy órán keresztül ott ül, és csak szuszog bele a nyakamba.
Persze náluk sem hiányozhatnak a meglepetések.Számukra a legfontosabb megerősítés, hogy sosem hazudok nekik, és amit ígérek, azt mindig betartom.

Testvéreimnek a legjobb módja az, hogy imádom a gyerekeiket. Tudják, hogy bármikor ott vagyok, ha szükség van rám. Hogy bármikor anyjuk lennék, ha úgy hozná a sors. S mivel Ők is mások, az egyiknek konkrét ajándékokkal, a másiknak figyelemmel mondom el ezt.

Barátaim közül van, akit csak rendszeresen meghallgatok:-) Van, kit megajándékozok egy saját készítésű aprósággal.Van, kit csak felhívok, és elmondom neki, hogy szeretem. Van, kinek csak sms-t küldök, mert abból is pontosan tudja, hogy mi a helyzet.És olyan is, akivel rendszeresen találkozom, pedig ő sem fontosabb a többinél, csak ő így érzi legjobban a szeretetet.

A lényeg, hogy megpróbálom olyan formában és módokon interpretálni érzéseimet, ami Nekik megfelelő.Nekem tulajdonképpen mindegy, hogy hogyan adom át, de számukra nem.Akinek a minőségi idő a szeretetnyelve, az nem fogja tudni abból, hogy ajándékot veszek neki, sőt.Azt fogja érezni, hogy ezzel akarom megvásárolni.
Akinek az érintés, annak hiába mondom, hogy szeretem, nem fogja megérteni.Elcsépelt puffogtatásnak hangzik számára.
Persze nem csak ilyenek, vagy olyanok az emberek.Ám mindegyikünk számára van olyan, ami domináns.Ezt igyekszem megtalálni. Ám ezt csak úgy lehet, ha odafigyelek rájuk, és valóban kifejezésre akarom juttatni irántuk való érzelmeimet.

A mennyiség teljesen mindegy, mert akinek ajándék kell, az az apróságnak is örül.Akinek érintés kell, a legapróbb ölelésből is érezni fogja amit kell.Akinek vele töltött időre van szüksége, annak elég a napi tíz perc is, de akkor csak vele..és így tovább...

Természetesen nekem sem megy mindig minden jól:-) olyankor van nekem szükségem rá, hogy érezzem mások szeretetét:-DD

Tegnap este kedves barátaimmal beszélgettem. Arról folyt a szó, hogy ki, hogyan búcsúzik el kedvesétől, mikor, milyen formában adjuk a másik fél tudtára, hogy szeretjük.
Számomra nagyon fontos - reggel, ébredés után, vagy amikor valaki elmegy otthonról, vagy éppen megjön valahonnan, de este, lefekvés előtt is - , hogy elbúcsúzzunk egymástól. Még egészen kicsi voltam, amikor anyukám ezt megértette velem. Sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a következő pillanat, és lesz-e még lehetőségünk megölelni szerettünket, vagy elmondani neki, mennyire fontos számunkra, és milyen nagyon szeretjük.
Ezt akkor éreztem , és tanultam meg igazán, amikor apukám halldokolt.
Iskolában voltam, és amikor mentem haza, a bátyám a kapuban várt, és azt mondta, apu csak rád vár.Olyan fontos volt ez a gesztus a családunkban, hogy apukám még meghalni sem tudott anélkül, hogy mindenkitől el ne búcsúzott volna, akitől csak esélye volt.Miután megpusziltam, és megöleltem, végignézett rajtunk, szemei mosolyogtak minden fájdalma ellenére, majd sóhajtott egyet, és örökre elhagyta testét. Ekkor vált valóban világossá számomra, hogy ez milyen hihetetlenül fontos dolog..
Igyekszem ezt foganatosítani kiscsaládom, barátaim, és ismerőseim körében is. És aki nem húzódozik,annak a puszi, csók mellé egy hatalmas, szeretettel teli ölelés is jár.Persze nem csak búcsúzáskor, hanem amikor csak tudom, tudtukra hozom, hogy szeretem őket.
A nők empatikusabbak, teremtésük okán lágyabbak, ezért elsősorban az ő feladatuk a " családi tűzhely melegen tartása":-) És abba személyes véleményem szerint ez is beletartozik.
És saját viselkedésünkkel meg tudjuk "tanítani" , rá tudjuk vezetni akár családunk keményebb tagjait is annak fontosságára, hogy mennyire szükséges kifejezni azt, hogy szeretjük a másikat;

Szeretjük akkor is, ha éppen véleményünk nem különbözik, de akkor is ha igen.
Szeretjük, ha minden jól megy, de akkor is, ha nem.
Szeretjük ha boldogok vagyunk, és akkor is, ha nem.
Szeretjük, ha szerethető, de sokkal jobban, ha nem.

És ha ezt magunkévá tesszük, sokkal könnyebben simítjuk el a feszültségeket, sokkal egyszerűbben oldódnak meg a problémák, és gondok.Mert észben tartjuk, hogy teljesen mindegy, hogy most éppen mit mondott, mi szeretjük Őt.Őt, aki most éppen nem úgy viselkedik, mint egy szeretehető valaki.És ha ez mindig tudatunkban lakik, akkor a szeretet erejével fogunk reagálni. Legtalábbis az esetek nagy százalékában. Ám amikor nem így viselkedünk, vagy reagálunk valamire, láss csodát,  a másik  fél fog szeretettel viszonyulni, s megint csak könnyebben oldódik meg a gond.

Amikor Angyalkáink valami olyat tesznek, ami szerintünk helytelen, és megszidjuk őket, két fontos dolgot teszünk még:
- elmondjuk, hogy nem ők rosszak, hanem rosszat tettek
- biztosítjuk őket arról, hogy ettől nem csökken a szeretetünk irántuk.
Amikor valami okán megmondom Kedvesemnek a véleményem, esetleg fordítva, vagy éppen vitatkozunk, fel sem merül bennem, hogy ettől kevésbé szeretném, vagy ő kevésbé szeretne engem.
Eszünkbe sem jut, hogy azért, mert a másik ezt, vagy azt mondta, akkor ma már ne adjunk neki puszit, vagy ne öleljük meg, esetleg ne mondjuk neki hogy szeretjük. Sőt...
Ilyenkor kell igazán biztosítani arról, hogy mellette állunk.Azért, hogy jellemét, önbecsülését és szeretetét ne gyengítsük, hanem erősítsük. Hiszen már mindannyian tapasztaltuk, hogy néha jobban fáj saját magunknak amit mondunk, mint a másiknak.És ha ilyenkor ő nem szeretetéről, hanem haragjáról biztosít bennünket, az milyen érzés? Erősebbek, vagy gyengébbek leszünk?
Hát én biztosan, hogy gyengülök, és akkor aztán nagy munka újra megteremteni önbecsülésemet......

Tudassuk hát hozzátartozóinkkal amikor csak lehetőségünk van rá, hogy szeretjük, elfogadjuk őket, és mellettük állunk, mert annál szebb dolgot nem tehetünk azért, hogy a szeretetet megőrizhessük egymás között!
Erre több mód is van, de szerintem a legegyszerűbbek, és leghatásosabbak a puszi, ölelés, gesztusok. Hitelesebb, mint naponta 50-szer elmondani, hogy szeretlek, bár a megfelelő időben, és gyakorisággal elmondott rövidke szó életet menthet.

" szeretlek, sajnálom, kérlek bocsáss meg nekem "

Köszönöm....

Változás az életünkben...
Mit is jelent ez? Tisztában vagyunk-e ennek jelentésével?
Tudjuk-e azt, hogy valójában mit is akarunk?
 Mert hogy a változás mindig fájdalommal jár. Fájdalommal jár elengedni a régit, és megszülni az újat.
Akarjuk-e ezt a finom, friss zamattal rendelkező új dolgot, ami megfoszt bennünket a már jól bejáratott, ha szenvedésekkel járó is, de ismert régitől...
És egyáltalán...akarunk-e változtatni nem a dolgokon, de saját magunkon? Merthogy minden belőlünk indul ki. Ahhoz, hogy a körülöttünk lévő dolgok, emberek, szituációk változzanak,ahhoz nekünk kell változni. Akarunk-e újra megszületni?
Akarjuk-e, egy újszülöttként látni az új világot? Nagy kérdések ezek...és nem mindig vagyunk biztosak a válaszainkban.
Én személy szerint akarok. Imádom, amikor elkezdek vajúdni.
Először elgondolkodom azon, mi az, amit szeretnék megvalósítani. Mi az, amit elérni akarok. Aztán átgondolom, hogy hogyan élhetném meg a már megváltozott helyzeteket, dolgokat. Tudok-e akkorát ugrani? Utána elkezdem megvizsgálni a jelenlegi lehetőségeimet, hogy van-e olyan teremtett út, mely járható számomra. Ha van, megvizsgálom, vajon oda vezet-e, ahová én akarom. Ha nincs, akkor vajon hogyan tudnék olyan lehetőségeket teremteni, amelyek odavezetnek.Vajon csak ezen utak járhatóak számomra, vagy vannak esetleg olyanok, amelyeket én nem veszek észre, vagy nem tartok jónak, pedig enyhe módosítással sokkal jobbak is lehetnének, mit ahogyan én azt gondolom.Vajon adok-e lehetőséget az Uninak, hogy teremtsen számomra lehetőségeket?
Mert ez a legnagyobb csavar az egészben....!

Imádok vajúdni...Ahogyan a sok kérdés egyszercsak megszüli a válaszokat. Ahogyan szép lassan, de biztosan kibukkan a feje,az a kis okos:-) nyaka, majd a vállai, és a végtagok, melyek végrehajtják  majd az álmomat. Szép lassan a törzs is előbújik, s egyszer csak azt veszem észre, hogy ott a  lehetőség az orrom előtt, minden tagja megvan, nem kell rajta semmit sem változtatni, mert olyannak teremtettem, amilyennek lennie kell. A természet, és az univerzum is megtette a magáét, hozzáadott , és módosított mindent, ami nem volt megfelelő ahhoz, hogy az ÉN álmaimat beteljesítse. EZ ITT, ez az, amit én akartam. EZ ITT, EZ pont olyan, amilyennek lennie kell. Hosszú volt az út, de megérte! Istenem milyen fantasztikus! És már Nem EZ, hanem Ő. Személyesen Ő, kit kérem magamnak. Milyen csodálatos! Milyen nagyszerű!
De jajj! Képes vagyok-e felnőni Hozzá? Képes leszek e megamat is újrateremteni, újra megszülni? Hiszen egy új lehetőséghez, új ember kell. Különben nem fogok tudni élni vele, ( vele élni....).S már tapasztalom, hogy új lehetőségek akkor jelennek meg életünkben, akkor születnek meg, amikor már készen állunk rá...Akkor mi értelme a kérdésnek, hogy képes leszek-e változni, felnőni Hozzá?
S a válaszom, igen! Itt, belül, tudom, érzem, hogy képes vagyok. Ha eléggé akarom, és elég szeretettel, türelemmel fordulok életemhez, elég bennem az alázat az Újhoz, akkor biztosan tudom, hogy újjá fogok születni! Ahogyan.....

...Ahogyan az anya születik újjá egy nőből, ki hosszú vajúdás után világra hozta gyermekét. Kit a teremtője, és a természet nélkül nem tudott volna létrehozni. Kinek meg kell tanulnia anyának lenni a nő mellett, s új szemmel néznie az új világra.Kinek át kell alakítania életét, s egy újat létrehozni, hogy együtt élhessen immár az általa, s a teremtője által létrehozott gyermekkel....

...Ahogyan a kislányból nő születik, mire itt az ideje, hogy megélhesse nőiségét. Ki anélkül, hogy fel nem adja, el nem engedi gyerekkori játékmackóját, mesekönyvét, vagy hajasbabáját, nem nőhet fel. Ki anélkül, hogy fel ne vállaná azt, hogy immár megérett a családalapításra, nem lehet anya. Kinek immár teste elhagyta gyerekes formáját, és kikerekedett, megváltozott...

...Ahogyan az addig ,egyik rossz kapcsolatból másikba szédelgő emberből igazi Társ születik. Ki anélkül, hogy el ne engedné addigi életét, berögzült gondolatait, nem talál jobb kapcsolatot. Ki anélkül, hogy rá nem jön, csak elméje játszik vele, nem találja meg önmagát. Ki anélkül, hogy fel ne adná egoját, az "én majd megmondom hogyan" mentalitást, nem tud békében, boldogságban élni senkivel....

Nehéz szülés ez , kérem..Tanúsíthatom. Addig azok a fránya lehetőségek bizony elkerülnek bennünket, vagy nem tudunk velük jól élni.Változás? Az kérem...minden csak csupa változás...
Szeretem őket. Akarom őket...
Imádok vajúdni...ahogyan megszülöm a számomra megfelelő lehetőséget, s aztán ahogyan felnövök hozzá. De előtte meg kell szülnöm önmagamat is.

Személy szerint imádom azt a hol fájdalmas, hol örömteli bizsergéssel járó érzést, mely újrateremti személyiségemet, s ez a személyiség újabb, és újabb lehetőségeket teremt.....!
A mielőtt valaki pejoratív értelemben venné a fájdalmat:
- írtam-e arról, mit nem akarok,
- vagy arról, hogy nem élvezem,
- vagy arról, hogy követni kell amit mondok?

Semmi ilyet nem írtam, hiszen számomra mindegyik csodálatos dolog! Kinek, kinek saját számlájára megy az élete..s csak rajta múlik, hogy mit kezd vele... :-)

Szeretettel: Ercsi :-)

Amazónia különös legendái

A világ legnagyobb esőerdeje számos titkot rejt, mítoszok és különös történetek terjengnek róla. De vajon hogyan kapta nevét Amazónia? Milyen titokzatos város romjait keresik évszázadok óta a kutatók? És miért csak éjjelente nyílik a vizi liliom? Cikkünkből mindez, és még számos érdekesség kiderül.

A folyó felfedezése

Francisco de Orellana spanyol felfedező volt az első európai, aki végighajózott az Amazonason. 1542. június 3-án érte el először a Rio Negro-t és az Amazonast. Ám ekkor a folyó menti esőerdőből indiánok rohantak elő és megtámadták a spanyol hajókat. Az indiánok közt a kapitány és a legénység nőket is vélt felfedezni, akiket a megszeppent hajósok a görög mitológiából ismert harcos amazonokhoz hasonlítottak. Bár feltételezhetően csak fűszoknyájuk és hosszú hajuk miatt nézték az indiánokat nőnek, miután V. Károly spanyol király értesült a történtekről, a folyót hivatalosan is Amazonasnak nevezték el. Később pedig innen kapta a folyót körülvevő esőerdős terület az Amazónia nevet. Orellana több expedíción is részt vett a térségben, a spanyol felfedező ugyanis egyike volt azoknak, akik mindenáron szerették volna megtalálni a dzsungel mélyén rejlő legendás  várost, El Doradot.
 

Az aranyváros: El Dorado

A spanyol hódítók hittek a legendában, miszerint az Amazonas dzsungelében létezik egy nagyon gazdag civilizáció, egy “arany város” amit El Doradonak neveztek. Több évszázadon keresztül felfedezők és kalandorok százai keresték a kincsekben gazdag települést illetve annak romjait, legtöbbjük azonban soha nem tért vissza az esőerdőből. Megszállottságukat egy híresztelés táplálta, miszerint a városban minden épület drágakövekkel és arannyal van díszítve. El Dorado legendája onnan ered, hogy amikor a spanyolok partra szálltak Dél-Amerikában, az ellenálló indián csapatok tagjai közül sokaknál aranyból készült fegyvereket találtak. A hódítók egyből vérszemet kaptak, és kiderítették, hogy létezik egy indián törzs, amelynek főpapja színaranyban pompázik. Úgy gondolták, akkor a városuk is aranyból lehet. Mint kiderült, a muisca indiánok törzsének főpapja valóban úgy áldozott a Nap és a Víz istenének, hogy mielőtt megmártózott a szent tóban, egész testét aranyporral hintette be. Ám azzal, hogy a muisca indiánok kincseit megszerezték a hódítók, a feltételezett arany várost még nem sikerült megtalálniuk. Pedig El Dorado maradványait még az 1900-as években is keresték, többek között a híres Percy Harrison Fawcett ezredes - Indiana Jones alakjának ihletője –, aki az általa „Z városnak” nevezett helyet Brazíliába, Mato Grosso térségébe helyezte. Fawcet azonban 1925-ben rejtélyes körülmények között eltűnt a dzsungelben.

Az arany város titka több mint ötszáz éve foglalkoztatja a kutatókat, valamint számos festmény, dal, könyv, film és mese is született róla. Majd 2010-ben egy fotósorozat nyomán ismét a figyelem középpontjába került az eltűnt esőerdei civilizáció, műholdas felvételek ugyanis több mint 200 hatalmas geometriai vonal képét rögzítették Brazília és Bolívia határán. A régészek és a történészek állítják, hogy ezek a geometriai formák utak, hidak, terek maradványai, amelyek egy nagy kiterjedésű, 60.000 fős város egykori létezésére utalnak.
 

Indián mítoszok

El Doradon kívül számos ismert és kevésbé ismert mítosz övezi Amazóniát. A dzsungelben élő indián törzseknek szintén megvannak a maguk történetei és évszázados legendái. Ezeknek jó részéről nincs is tudomásunk, ám közülük néhány világszerte ismerté vált.

Piruracu hercege

A legutóbbi cikkünkben említést tettünk a Piruracuról, amely a világ legnagyobb édesvízi hala, hossza a 2.5 métert is elérheti. A Piruracu, nevét egy indián legenda szerint az Uaiás törzs egyik hercegéről kapta. A törzs az erdő Dél-Nyugati részén élt. Fejedelmük, Pindarô, igazságos király volt, ám fia Piruracu önző és kegyetlen. Egy nap, amikor a király baráti látogatásra utazott a szomszédos törzs vezetőjéhez, fia önkényesen átvette a hatalmat és minden ok nélkül a törzs több tagját is kivégeztette, valamint súlyos kritikával illette az isteneket is. Tupa, az Istenek Királya megharagudott Piruracura, és ellene küldött egy démont, amikor a fiú halászni ment. A démon legyőzte Piruracut, aki a folyóba esett, majd a monda szerint teste egy hatalmas vörös hallá változott.

A vizek csillaga

Természetesen a hatalmas amazóniai vizi liliomnak a Vitoria Regianak is van legendája. Egy gyönyörű fiatal indián lány, Naiá, szerelmes lett a holdba. Miután törzsének tagjai úgy tartották, hogy a hold, ha beleszeret egy hajadonba, akkor csillaggá változtatja, Naiá minden vágya volt, hogy ő is csillag lehessen. Minden éjjel keservesen zokogott, és megpróbálta valahogy elérni a holdat, de hiába mászott egyre magasabbra, nem jutott hozzá közelebb. Egy éjjel aztán meglátta a holdat tükröződni egy tóban. Az ártatlan lány azt hitte, hogy a hold lejött hozzá, és bement a tóba az ő hercegéhez. Soha többet nem látták. Az ég sajnálta a gyönyörű lányt és felelősnek érezte magát a haláláért, ezért égi csillag helyett a „vizek csillagává”, azaz egy vizi liliommá változtatta. Ezért nevezik a Victoria Regiat más néven „Star of Watersnek”, és a növény érdekessége, hogy leginkább csak éjjelente, a holdfényben virágzik.

  forrás: www.treeviver.com

 Íme, néhány érdekesség fáinkról és pár új információ az ültetésről.

Területünkön az elmúlt hónapok során folyamatosan ültettünk, így jelenleg számos Cedro Rosa, Mogno és Freijó Cinza palánta áll partnereink rendelkezésére. Ugyanakkor Jatoba és Angelim fákból egyelőre csak igen keveset sikerült beszereznünk, így ennek a két típusnak a további ültetésére kicsit várni kell.


   Cedro Rosa

:

Sumauma – Elterjedtebb nevén Kapokfa, a Maya mitológia egyik szent szimbóluma. Kérgéből orvosságot is készítenek: vizelethajtásra, fejfájás kezelésére és cukorbetegség kezelésére használják.

Castanheira – Tudományos nevét (Bertholletia Excelsa) egy francia kémikus, Claude Louis Berthollet után kapta. Magját, a brazil diót vagy más néven paradiót világszerte szívesen fogyasztják, mert nemcsak finom, hanem szelénben és cinkben gazdag, valamint jó hatással van az emésztésre és az anyagcserére. A brazil dió olaját a táplálkozáson kívül a kozmetikai iparban is hasznosítják, illetve kenőanyagot is készítenek belőle.

        Brazil dió                                                                                                                                                            Castanheira     

Mogno – A Swietenia Macrophylla Észak- és Dél-Amerikában illetve a Karib-térségben honos. Nagymértékű kitermelése miatt azonban felkerült a CITES (Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről) által összeállított veszélyeztetett fajok listájára, így kereskedelemi forgalmát jelentősen megszigorították. Gyümölcsét „sky fruitnak”, azaz „égi gyümölcsnek” nevezik, mert érdekes módon ezek nem lefele lógnak a fáról, hanem az ég felé ágaskodnak. A gyümölcsből készült koncentrátumot orvosságként is használják, mert javítja a vérkeringést, energizál, jótékony hatása van a bőrre és lassítja az öregedési folyamatokat.

Cedro Rosa – A Cedro Rosa leginkább spanyol cédrusként ismert. Különlegessége, hogy gyantája olyan illatanyagot bocsát ki, amely taszítja a bogarakat és a kártevőket. Ezt a tulajdonságát a fa a feldolgozás után is megtartja, ezért gyakran használják szivardobozok és bútorok készítésére, illetve a spanyol flamenco gitárok nyakát is tradicionálisan cédrusból készítik.

Freijo Cinza – A Freijo Cinza, más néven spanyol szilfa szilárdsága hasonlít a tikfáéhoz, ezért gyakran használják tikfa helyett pl. hajók építésénél vagy bútorok készítésénél.

Garapa – A brazil tölgyként elhíresült fa kizárólag Brazília, Argentína, Peru és Venezuela erdeiben lelhető fel. Ez az egzotikus fa számos rovar támadásának ellenáll, illetve érdekessége, hogy nem rothad és nem korhad el.

Ipe Amarelo – az Ipe Amarelo extrém keménységű fa, amely nemcsak tűzálló, hanem ellenáll a kártevőknek is. Kérgének belső részét gyógyításra is használják, főleg gombás fertőzések kezelésénél hatásos.

Jatoba – A Jatoba-kéreg nagy mennyiségű ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz, valamint kiemelkedő mangán, szilícium és stroncium tartalma, ami a csontok anyagcseréjében játszik létfontosságú szerepet. A fa belső kérgéből készítik a Jatoba teát, amit természetes energizáló hatása miatt fogyasztanak.

Piquia – A Piquia gyümölcsének húsa a vajhoz hasonló szerkezetű, és mivel sok ásványi anyagot, nyomelemet, zsírsavakat és szabad aminosavakat tartalmaz, így igen kedvelt a régió lakossága körében. 
                              
Angelim – Ez az egyik legmagasabbra növő fa az Amazóniai esőerdőben. Jellegzetes, szétterülő lombkoronájáról már messziről felismerhető. Jelentős számú magot termel minden évben, amit messzire elhord a szél. Mivel súlyos, tömör fa, így igen nehéz kivágni.

Az alábbi táblázatban azt is megnézheted, hogy az általad elültetett fa szén-dioxid elnyelése hány megtett kilométernek felel egy középkategóriás autóval:
 

Fa neve	A fa szén-dioxid elnyelése átlagosan, a teljes kifejlődés során	Mindez megtett km-ben, egy középkategóriás autó* által kibocsátott CO2 mennyiséget tekintve
Garapa (Apuleia leiocarpa)	44 tonna	263.473 km
Angelim (Dinizia excelsa)	82 tonna	491.017 km
Castanheira (Bertholletia excelsa)	85 tonna	508.982 km
Cedro Rosa (Cedrela odorata)	33 tonna	197.604 km
Freijo Cinza (Cordia goeldiana)	18 tonna	107.784 km
Ipé Amarelo (Tabebuia serratifolia)	97 tonna	580.838 km
Jatoba (Hymenaea courbaril var. Stilbocarpa)	28 tonna	167.664 km
Mogno (Swietenia macrophylla)	62 tons	371.257 km
Piquia (Caryocar villosum)	60 tonna	359.281 km
Sumauma (Ceiba pentandra)	79 tonna	473.053 km

Forrás: www.treeviver.com

Kedvesek!

Ismételten eltelt egy év, s lassan újra itt az ideje számba venni az elmúlt időszakot.
Szeretném megosztani veletek gondolataimat- vajon milyen is volt számomra 2010 ?
Szomorú, megkönnyebbült, elsőprő, pihentető, majd terhelő, kalandos, de főleg szeretetteljes, és bensőséges.
Voltak nagyon nehéz, és szomorú pillanatok, olyan napok, amikor a síráson kívül nem sok minden jutott eszembe. Aztán voltak olyanok, amikor mérges, és feszült voltam, s nem találtam a kiutat, míg meg nem nyugodtam.Esetenként meg repkedtem, mert olyan könnyű lettem néhány döntésemtől, hogy alig tudtam megtartani hús- vér testemmel lelkemet.
Voltak olyan pillanatok, amikor annyit tanultam, mint még életemben soha.A fáradtságtól nem tudtam már aludni, s amikor elaludtam, akkor ájulásszerű mélyálomba kerültem.Voltak hangosak, és szavak nélküli gyilkos másodpercek. Aztán csendes, de annál többet mondó hallgatások.Voltak félszeg, talán meg sem történt mosolyok, és hatalmas röhögések.Lehunyt pilláim alól előgördülő boldogság- könnycseppek.
Mégis, egyetlen pillanat sem volt, amikor ne tudtam volna, hogy mi az, amit szeretek ezen érzésekben, amikor ne éreztem volna, hogy helyes úton vagyok. A legfájóbb pillanatok  közben is tudtam, ott legbelül, hogy igen, ez az én utam.
Ez az a hely, és idő, ami most nekem szól. Az év utolsó hónapjai, hetei is igazolták, érzéseim helyesek voltak.
Boldog vagyok. Boldoggá tesz a tudat, hogy milyen gazdag vagyok, milyen hatalmas erő, és energia van birtokomban.
Boldog vagyok attól, hogy minden nap van miért hálát adnom.
Eszembe jutott most valami, ami alig pár napja történt. A Dózsa György úton a Hősök Teréig  végig karácsonyi vásár van.
Ott van az Angyalok Erdeje, és a Mikulásgyár. Mindkettő jótékonysági céllal készült, s mi eldöntöttük Lánykáinkkal, hogy elmegyünk vásárolni pár dolgot, ők pedig összeszednek néhány játékot, és elvisszük a Mikulásnak, hogy adja oda olyan gyerekeknek, akiknek nincs módjuk megvenni ezeket.Tudjátok, most is csorog a könnyem, mert újraélem az érzést, milyen az, amikor csak azért adunk, hogy adhassunk. Igyekeztem a téren elfordulni, hogy Kedvesem, és a lányok ne lássák, bizony folyik a könny rendesen, és megszólalni sem tudtam, amikor azt láttam, mennyi ajándékot hoztak már ide mások is. Nem nagy csomagot vittünk, hiszen egyenlőre nem tehetjük meg, hogy számolatlanul vásárolgassunk, de tudom, eljön annak is az ideje, amikor nem egy kis zacskóval, hanem nagy szatyorral érkezhetünk oda. És akkor elöntött az érzés, hogy mennyi mindenért lehetek hálás, és én milyen gazdag vagyok.

Van csodálatos Kedvesem, két gyönyörűséges, és kedves Angyalkám, hihetetlenül jó Családom, fantasztikus Barátaim, céljaim, teveim, és utam, amin járok. Van életem, és vannak kérdéseim, amikre jönnek a válaszok.
Kell-e ennél több? Vágyhatok e többre a mindennél?

Nálunk a karácsony mindig a szereteté volt. Most is. Hallom, hogy sok helyen azon vitatkoznak, ki hol legyen, ki- kinél egyen, ki-kinek mit adjon.
Az összes ajándék elfér egy kis zacskóban, pedig nagy a család. Mégis... biztos vagyok benne, hogy ekkora szeretet ritkán adódik egy helyre egy időpontban, ami nálunk van. Csak az értheti ezt, aki már átélt hasonlót. És természetesen saját érzéseimről beszélek, saját megtapsztalással. Másnak lehet, hogy semmit nem mondana ez az érzés.
Nekem ez jelenti az életet. A szeretet. Ami mindig velünk van, akár hol legyünk, teljesen mindegy, hogy mikor.
Ilyenkor az égiek lenéznek ránk, és moyolyognak egyet. Szemükben csillámlik a szeretet, s aztán hópelyhekben hullik valamennyiünk fejére, hogy érezzük ők is itt vannak...

Amikor összegyűlik a család, és rámosolygunk egymásra homályos tekintettel, mert tiszteljük a másikban a sokat megélt tapasztalást, és tudjuk milyen erő lakozik benne, az tiszta szeretet. Ezt nem überelheti semmilyen ajándék, csak talán az, melyet saját szívünkből, szeretetünkből adunk. Mi magunk vagyunk az ajándék egymásnak. Hogy vagyunk, hogy létezünk, hogy egy levegőt szívhatunk....
Hogy mindnyájan egyek vagyunk.
Köszönöm... Mindenkinek, és mindennek....

Békességgel, szeretettel, örömökkel és boldogsággal teli ünnepeket, és mindenkinek olyan Új Esztendőt kívánok, amilyet saját magának szeretne!
Legyen örömötök mindenben, és boldogságotok mindenkiben!

Ercsi

Együtt...
Együtt a fákkal, a levelekkel, a zölddel, az éggel...
Együtt a szívvel, a kézzel, a testtel, a széppel..
Együtt a jóval, a rosszal, a hóval, a jéggel...
Együtt a szomorú, s a boldog nevetéssel!

Együtt a a hideggel, a meleggel, a tűzzel a vízzel...
Együtt a vérrel, a szemmel, a szájjal, a léggel...
Együtt a bájjal, a daccal, a kellemmel a hévvel...
Együtt a rémítő, s a nyugtató sötéttel!

Hát...
Légy együtt a Nappal, a Holddal az összes égitesttel..
Légy együtt a gondolattal, szóval, s a teremtő képzelettel...
Légy együtt Magaddal, a Kedvessel, s az eredendő léttel..
Légy együtt Gyerekkel, a Felnőttel, s a Teljes Mindenséggel!

Légy együtt a Létezővel......